2021. április 8., csütörtök

James Herriot: Minden élő az ég alatt

  A könyv eredeti címe: Every Living Thing
Eredeti megjelenésének az éve: 1992
Oldalszám: 436
Magyarországi megjelenés ideje: 2010
Kiadó neve és helye: Ciceró, Budapest



Fülszöveg:

A közelmúltban elhunyt világhírű szerző magyar nyelven megjelenő új könyve a vidéki állatorvosi pálya küzdelmes, de fordulatos, gyakran felettébb derűs élményeinek, buktatóinak újabb gyűjteménye, amely ismét Darrowby környékére, Yorkshire tájaira vezeti el az olvasót, s nemcsak az állatpáciensekről, hanem a vidéki állattartókról, a farmerekről, illetve a gazdikról is mulatságos, szórakoztató portrékat fest. Remek pillanatfelvételei, elbeszélései nyomán hol a kacagástól, hol a meghatottságtól lábad könnybe a szem – Herriot könyve senki sem hagy közömbösen! Herriot nemcsak hivatásának, de a tollnak is avatott mestere: történeteit már jól ismeri a hazai olvasóközönség – annak idején nagy sikert aratott „Állatorvosi pályám kezdetén”, „Egy állatorvos történetei” és „Kutyák a rendelőmben” című munkájával. Az állatorvos újabb történeteinek minden sorából mély humánum, angyali derű, kiváló emberismeret és páratlan ábrázolótehetség sugárzik, ami világszerte bestsellerré tette munkáit.


   Az elmúlt hónapokban nagyon elveszett voltam könyvek terén. Amikor belekezdtem egy-egy regénybe, még úgy gondoltam, hogy tetszeni fog a történet, de pár oldal után meguntam. Akadtak olyan könyvek is, amiket elolvastam, de értékelést nem tudtam megfogalmazni hozzájuk. Nagy elkeseredésemben még a blogom összes értékelését is kitöröltem és teljesen el akartam tűntetni a világhálóról. Aztán jött az ötletem, valamint Barbi – aki mindig kiment az elmém sötétségéből -, és minden megváltozott.
Ekkor került kezembe James Herriot könyve. Maga a szerző teljesen ismeretlen volt számomra, csupán keresgéléskor bukkantam rá. Fogalmam sem volt, mire számítsak tőle. Egyetlen támpontom a fülszöveg volt, ami felkeltette az érdeklődésemet. Őszintén bevallom, mindig kerültem az állatokkal kapcsolatos könyveket, amin sok ismerősöm megdöbbent. Hiszen nagyon szeretem az állatokat, főleg a kutyákat, mégsem voltam hajlandó egyetlen regényt sem elolvasni a témában. Mégis, az író könyve „megszólított” és ennek köszönhetően belekezdtem a regénybe.


    Minden egyes fejezet meglepetéssel várt. Egyik rész sem volt unalmas, sőt sokszor meg is nevetettet. James Herriot ugyanis állatorvosi hivatásának néha vidám, néha pedig szomorú részeit osztotta meg az olvasóival. Beletekinthettem mindennapjaiba és közben élvezhettem a vidéki táj szépségét. A leírásai csodálatosak voltak. Egy-egy résznél úgy éreztem, mintha én is ott lettem volna. Azonban számomra érdekes tény volt, hogy Darrowby egyáltalán nem létezik. Ez csupán az író fantáziájának a helye. Erre csak kis kutakodás után jöttem rá, amikor az értékelést kezdtem el írni. Kíváncsi voltam, hol is található ez a csodálatos vidéki kisváros. Viszont azt is meg tudhattam, hogy Darrowby valójában Thirsket jelképezi. Vagyis azt a helyet, ahol Herriot valójában praktizált.
   Herriot soraiból érezhető volt, mennyire is szereti a munkáját és az állatokat egyaránt. Tisztelte mind a gazdákat, mind pedig a jószágaikat. Féltő gondoskodással törődött velük és bevetette minden tudását egy-egy menthetetlen esetnél. Senkit se hagyott cserben. Ugyanakkor a munkája mellett a családjára is volt ideje. Hiszen nemcsak remek állatorvos volt, hanem férj és apa is. Gyerekei felnéztek rá, sőt legidősebb gyermeke – akinek valódi neve James, de a könyvben Jimmynek hívta – követte édesapját és szintén állatorvos lett belőle.
Ezek mellett az is tetszett, hogy a szerző élt az alkotói szabadsággal és a könyvben szereplő, valós személynek új személyazonosságot adott. Egyikőjüknek sem hagyta meg a nevét, sőt néhány helyszínt és történet is megváltoztatott a történetben, mint például, amikor Siegfried – valódi nevén Sinclair - a társa lett.



   Nem is tudom, hogy melyik történet nőtt igazán a szívemhez. Nagyon szerettem az összeset, hiszen a legtöbbje vidám volt és megmutatta nekem a gazdák szeretetét a kis kedvenceik, valamint jószágaik iránt. Ott volt Geoff Hatfield, a cukorka árus és annak macskája, Alfred története. Rettentően aranyos volt a kettőjük kapcsolata, főleg az, ahogy a Mr. Hatfield viszonyult az állathoz. Ezt akkor lehetett látni, amikor Alfred komolyabban megbetegedett. A gazdáját nagyon megviselte, amikor szeretett kis kedvencét szenvedni látta. Vagy  Arnold Braithwaite és Stramm, a sportolni szerető kutya és gazdájának sztorija, ami nemcsak a kettőjük kapcsolatára mutatott rá, hanem az emberek rosszindulatára is. Hiszen, amikor csipkelődtek Arnolddal, nekem úgy tűnt, mintha hazug és bolond agglegénynek titulálták volna. A fejezetben viszont kiderült, hogy az emberek tévedtek vele kapcsolatban. De nemcsak róluk olvashattam részeket, hanem Herriottal és Siegfrieddel együtt dolgozó alorvosokkal. Nagyon szórakoztatóak voltak. Az egyik kedvencem Calum volt, akit Herriot elég érdekesen festett le az olvasóinak. A fiatal ember azonban nemcsak külsejével döbbentette meg az embereket, hanem a nyakában „utazó”, szelídített borzzal is. 
És természetesen az író családjáról is sok kedves történetet előkerült. Előtérben főleg a feleségét, Helent helyezte, de a gyerekekkel is akadtak jó pár sztorijai Herriotnak. 

   James Herriot szerintem a 20. század egyik legkiemelkedő állatorvosa volt. Igaz, a mai világban néhány módszert, vagy gyógyszert már nem használnak az orvosok, amit a regényben felsorolt. Azonban nem is erre fektette a hangsúlyt, hanem inkább az állatok, a hivatása és a családja iránti szeretetre. 

Csillagok száma:


Kedvenc idézetek:

Blanco, akár a víz alól hirtelen felbukkanó fehér bálna, felemelkedett a kandalló mellől, és az asztalnál termett.

„– Mr. Chandler, Tizennégy év hosszú idő. Maga is tudja, hogy egyszer minden elem kimerül.
 – Tizennégy év? Az a szerencsétlen csak kétéves! 
– Kétéves?? – Meghabarodott volna az öreg? – Don? Kétéves? 
– Don? Nem Donról beszélek. A kutya nagyszerűen van, a gyógyszer hatott. Az a nyavalyás tévé romlott el megint. Szóval el tudna jönni, hogy megjavítsa?”

„- Nos, éppen elindultunk az esti sétánkra, amikor teljesen váratlanul köhögni kezdett. 
Csak egyetlen köhintés? 
-Nem, kettő. Valahogy így: kuckuc.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése