2017. április 27., csütörtök

Penelope Ward: Legdrágább mostohabátyám

Fülszöveg:
Nem kellene akarnod őt.
Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét.
Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni.  
Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába.
De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá. 
Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult. 
Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába. 
Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et. 
Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele. 
És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette! 
Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem. 
Perzselő vágy és nyers erő. Láss a mélyére!

Értékelés:
Nem tudom, mit is mondjak. Nekem ez a könyv egy érzelmi vasút volt. Hol nevettem, hol pedig a könnyeimet folytottam vissza. Penelope Ward személyében nagyszerű írót ismerhettem meg. A Legdrágább mostohabátyámmal belopta magát a kedvenc íróim közé. 
Mi ez a nagy hasraesés, dicsérés, áradozás a könyvről és az írónőről?
Lehet, ahogy a címet és a fülszöveget olvassátok, azt hiszitek, hogy egy fanfiction utánzata, ám ez nagyon nem így van. Nincs olyan benne, hogy azt hiszik, hogy testvérek, aztán kiderül, hogy mégsem. Sőt, drámai veszekedéseket sem találhatóak benne. És ami a legfontosabb, egyetlen egy szereplőt sem tudsz utálni. (Jó, ez nem igaz. Az elején egyáltalán nem szívleltem Randyt, amiért úgy viselkedett Elec-kel. Viszont, ahogy tovább olvastam a történetet, más szemmel kezdtem nézni az ő álláspontját és megértettem a tetteit, bár akkor is elleneztem a fiával szembeni magatartását.) Mégis, ami megfogott a történetben az a papírra leírt érzelmek voltak. Szinte át tudtam érezni azokat az érzelmeket, amiket a szereplők is átéltek. 
De kik is a könyv szereplői?
Kezdjük talán a sort Elec-kel. Nem, nem írtam el a nevét, valójában így hívják. Ezért IS különleges és még sok másért. Viszont, milyen is ő valójában? Első benyomásként úgy tűnhet, mint egy beképzelt, goromba, izomagyú srác. Egy kemény fiú, akinek nem tetszik, hogy apja új életet kezdett. Ám ez hatalmas tévedés! Szíve mélyén igen is érzékeny. Ezek mellett nagyszerű fickó is. Ha kellett aggódott Greta és anyja miatt, de ha arra került a sor, megvédte azt az embert, akit kedvelt. Elec ezenkívül nagyon is összetett jellem. S ez leginkább az írásai tükrözték. 
Sajnos ennél többet nem árulhatok el róla, mert minden kis titkát kifecsegném, s már nem lenne érdekes a könyv. 
Ezért is térjünk Gretara. Már a neve elvarázsolt. Nagyon  ritka , de gyönyörű karakternév. A jelentése gyöngyszem és azt hiszem, hogy illett is hozzá. Ugyanis Greta tényleg az volt, egy valóságos gyöngyszem, aki tűrte Elec ellene elkövetett csínyeit, bunkó viselkedését. Kedves, aranyos, megbízható lány volt, aki kiállt azokért a személyekért, akiket szeretett. 
Milyen volt a kapcsolatuk?
Az eleje kicsit zötyögősen kezdődött. Elec nem igazán akart odaköltözni apjának és annak a családjához Bostonba, mégis megtette. Az első találkozásuk nem kezdődött valami csodásan, sőt Elec nagyon is bunkó volt Gretaval. De ahogy a történet folytatódott, úgy láthattuk, hogy a lány miként viselkedik mostohabátyjával. Próbált közelebb kerülni hozzá, miközben azon volt, hogy elrejtse érzelmeit. Ez több-kevesebb sikerrel összejött neki, de egy SMS után Elec és Greta eddigi labilis kapcsolata teljesen megváltozott. Részletekbe nem bocsátkoznék, de szerintem sejtitek, hogy mi történt velük. S bár hiába minden reménnyel, amit az írónő támasztott az olvasóiban ezek után, Elec másnap elhagyta Bostont és kettejük közötti kapcsolat megszűnt.
Mit kell tudni a könyvről és mi lesz a szereplők sorsa?
A Legdrágább mostohabátyám két részből áll. Az első a már említett első találkozás és az Elec-Greta közötti kapcsolat kialakulásáról szól. A második viszont ennél sokkal mélyebb. Már az eleje megrendítő, hiszen elég szomorú hírrel kezdődik. Aztán folytatódik szereplőink visszatérésével, valamint újabb karakterek megismerésével. Még több Greta-Elec pillanatok, amelyek tele vannak szenvedéllyel, érzelem elfojtással és forró pillanatokkal. 
Olvasás közben talán felmerül bennetek is a kérdés: Össze-e jönnek valaha? Vagy külön folytatják az utukat? Nos, erre csak akkor fogtok rájönni, ha Ti is elolvassátok a könyvet.

Összesítve:
Elvarázsolt, meghatott és oda voltam érte. Fantasztikus történet, lenyűgöző leírások, remek karakterek. Elec a maga módján teljesen magába bolondított, ezért egy újabb főt köszönthetek a kedvenc, férfi karaktereim háremébe, ahogy Gretat is a női karakterek csapatába.
 Penelope Ward egy elképesztő történetet írt meg, s Benedek Dorottya nagyszerűen fordította le nekünk. Ezért hatalmas köszönet jár Neki és a Könyvmolyképző kiadónak is, amiért magyar nyelven is olvashattuk a könyvet.
Mi volt a kedvenc részem a könyvben?
Az, amikor beletekinthettem egy kicsit Elec gondolataiba. 
Hogy ez hogyan lehetséges?
Nos, az legyen az én titkom. (:D)

Csillagok száma:

Kedvenc idézetek:
Nagyon sok van belőlük és olyanok leginkább, amik spoileresek lennének, így egy ideig megtartom magamnak.

Általam olvasott/kedvelt blogok, ahol olvashattok még a könyvről véleményeket:


U.I.: A blognak lett most már hivatalos FB oldala is, amit ITT találhattok:o)