2017. január 27., péntek

Jessica Park: Szeretni bolondulásig

Fülszöveg:
A srác magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Pólóján az a felirat állt: Nietzsche a haverom.  
Íme, Matt. Julie Seagle kedveli őt. Nagyon is. De ott van még Finn. Akibe Julie teljesen belezúgott.  
Bonyolult? Kínos? De még mennyire.  
Julie nemrég költözött Bostonba, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait: mégis honnan tudhatta volna, hogy édesanyja régi jó barátnőjének családjánál fog kikötni? Csak ideiglenesen akart megszállni náluk. Arról szó sem volt, hogy fontossá válik a Watkins család számára, vagy hogy beleszeret az egyik fivérbe. Pláne nem abba, amelyikkel még egyszer sem találkozott személyesen. De hát számít ez? Finn megérti őt, jobban, mint valaha bárki. Ők ketten egy hullámhosszon vannak.  
De a szerelem – és annak mindenféle csavaros, bonyolult változata – mindig tartogat meglepetéseket. És soha senki nem ússza meg sértetlenül.


Értékelés:
Ismét egy olyan könyvbe botlottam, amin megosztoznak a vélemények. Hol pozitív, hol negatív értékelések olvashatóak róla a molyon. Néhányan azért nem szerették, mert az események kiszámíthatóak, másokat meglepett egy-két dolog. 
Hogy én mit gondolok a könyvről?
Szerintem aranyos kis történet volt. Igaz, már az elején én is rájöttem egy-két dologra, de ez nem izgatott. Csupán sodródtam az árral a könyv szereplőivel együtt. Az egyik kedvenc karakterem a könyvből nem más, mint Celeste. Annyira aranyos, kedves lány, de volt benne valami, amit nem értettem. Miért viselkedett úgy, mint egy felnőtt? Mi válthatta ezt ki nála? És miért hordozza magával a Fotó Finn-nek elkeresztelt karton figurát? De ahogy olvastam a történetet kérdéseimre választ kaptam. Celeste élete egyáltalán nem olyan rózsás, mint hinné az ember. Ennek a kislánynak sok mindenen keresztül kellett mennie, ahogy Mattynek is. Igen, ő lenne a második kedvenc karakterem a könyvből. A srác elég okos és pólóiért is oda voltam, de nem lehetett neki egyszerű a hirtelen felnőtté válás. Ugyanis neki kellett gondoskodni a szüleiről és a kishúgáról, Celestéről, akiért oda volt. Az olvasó számára Matt elég komoly fiúnak tűnhet, de a Julie-val folytatott beszélgetései alatt ezt cáfolja. Elég jó humora van, amit - a már említett - feliratos póló is ezt mutatják. Bár Julie ezek a felsőket kifigurázza és leszólja őket. És ha már szóba esett a lány neve, róla is legyen egy-két mondat. Julie karaktere kicsit hol felbosszantott, hol megnevetettet. A Matt-tel közös részei csodálatosak voltak, de zavart, hogy vak volt. Hiszen a fiú oda volt érte, s ő ezt nem vette észre. Helyette inkább egy elérhetetlen, netes fickóért epekedett. Ez egy picit idegesített benne, de azért aranyos karakter volt. Szerettem, ahogy Celeste-vel viselkedett, és ahogy segíteni akart neki.
   Maga a történet fantasztikus volt. Rengeteg váratlan fordulat volt benne, de néhány dolog kiszámítható volt. Ez viszont egy cseppet sem zavart. Természetesen némi dráma, sértődöttség, hazugság is helyet kapott, de ezek nélkül unalmasak lennének a cselekmények. Viszont, ami igazán, de igazán tetszett, az a könyv vége volt, hiszen happy enddel zárult minden. S nem is akármilyennel.

Csillagok száma:

Kedvenc idézetek:
– Matty? 
 – Igen, Julie?  
– El kell mondanom neked valamit. 
 – Halljuk! 
– Szeretem a matekot.  
– Hát ez csodás.  
– És van még valami.  
– Mondjad!  
Julie fél kézzel letakarta a száját, és azt suttogta a vonalba: 
 – Még szűz vagyok.  
– Te jó isten, Julie, leteszem a telefont!


Roger a postás felé szökdécselő lányára nézett.  
– Hirtelenjében sokkal… idősebbnek tűnik. Neked nem tűnik öregebbnek, Matthew?  
Matt öntött magának egy pohár limonádét.  
– De. Már csupa ránc a képe. És marokszám szedi a Cavintont. Ideje lenne bedugnunk az idősek otthonába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése